az apád

...fiú gyermek vagy..tele élettel, vággyal, tervekkel, tehetséggel és mindenre vevő vagy amit a világ eléd kínál.. mégis a legmérvadóbb, amit gyermekként látsz az amit az apád csinál..ahogyan ő beszél az emberekkel..amilyen az ő temperamentuma..ahogyan bánik az anyáddal...egy megdönthetetlen ideál, amit a gének és a természetes ösztön ésszerűtlen összjátéka folytán érzel...ahogyan cseperedsz kissé más szemszögből látod a világot, így őt is...a kép nem feltétlenül reális, de mégis objektívebb, mint a tökéletes rajzfilmhős lehetetlen figurája...néha már ellentmondasz és összeszorítod az öklöd ha kiabál édesanyáddal...de valahogy mégis ő hozza a biztonságot...ő tartja össze a családot...ő készít reggelit és mindíg kiáll melletted...te vagy a legfontosabb a számára...az egyre gyarapodó összeférhetetlenség az elmúló évek nyomán csak erősebb lesz...amit gyermekként csodáltál, már nem tekinted olyan magasztos valaminek..van akinek jobb apja van, hisz mások háza sokkal nagyobb, mások kocsija drágább és mások ruhái is olyanok, amiket te majd csak a saját pénzedből tudsz megvenni...az értékek és az ideák szinte napról-napra változnak...egyre több hibáját véled felfedezni..egyre több dologban nem akarsz hasonlítani rá és egyre több mindenben túl akarod szárnyalni őt...jobb akarsz lenni, meg akarod mutatni, hogy te is képes vagy nagy dolgokra...ez olyan mértékű motiváló erővel bír számodra, amely szinte elképzelhetetlen teljesítményekre sarkall...arra vágysz, hogy egyenlő félként tekintsen rád, ne csak arra, akit mindíg ki kell húzni a szarból...néha tényleg egyenlő vagy..néha jóval több annál, de néha még mindíg csak egy jó nagy rakás szar alján kesergő gyerek, aki várja, hogy majd ő kirángatja onnan...néha már nem teszi- és milyen jól teszi, még ha útálod is őt ezért...közben lassan felnősz...van, hogy a haragod, vagy a csalódottságod szinte elviselhetetlen...őrdítasz magadban...jobbnak kell lennem..én is érek annyit mint te...és közben elgondolkozol: tényleg így van ez?...a család még mindíg egyben...a ház is egyre szebb...az ételt is ő rakja az asztalra, még 22 év múltán is...bár beszélgetni nem tudtok, de nincs az a gödör, amiben toporzékolva ne tehetnéd meg, hogy segítséget kérj tőle...öregszik...elviselhetetlen..igazságtalan és kissé megkeseredett a mindennapok koptatójában...sokszor megfogadtad már, hogy elmész és nem jössz többé vissza...lehet, hogy egyszer tényleg elmegyek, de hogy örökre nem tudok tőled az biztos...magam sem tudom mennyit köszönhetek neked..nem is várom azt az időt, amikor majd mindezt egy pillanat alatt megtudom... believe;FF