fÁj

...a napok fogynak..az élet kissé apadó medrében feszültséggel telve csordogál az ébredező fák árnyékot adó töveinél...estére jár...felébredsz egy minden tagod elnyűvő nap utáni kikényszerített pihenőből...a függöny félig elhúzva, fény már nem szűrődik a szobába...nincs mit enned, lassan zár a bolt...erőt veszel magadon és amilyen ruhadarab a kezed ügyébe akad a tv alatti kis szekrény ajtajáról lógva felveszed...pénztárca, táska, kulcs, teló és elindulsz...a város él, nem zsibong ugyan mint nappal, de így sokkal élvezhetőbb is...több az esti fény, a levegő tisztább- szinte frissítő (persze nem olyan mint otthon)...pont annyi ember van amennyi még nem zavar...ismerős sarkok, táblák, csatornafedelek, úthibák, boltok..egy két ismerős arc is elsétál...szinte minden négyzetméterhez fűződik egy emlék, egy bevésődött momentum, amit így a végén akaratlanul is előveszel, ami felnagyul..gyógyíthatatlan szentimentalizmusod teszi ezt vele...nem jó ez így...az emlékek és a képek, a terek, az utcák és az általuk gerjesztett hangulat rabja vagy...tán csak azért mert elveszted...kicsúszik a kezedből mint a homok...lepereg, hiába próbálod precízen zárni az öklöd, annál kétségbeesettebben és gyorsabban hullanak a szemcsék és a végén nem szorítasz semmit, csak az emlékét, ami akkor is gyönyörűnek hat, ha ezerszer is kívántad már, hogy hulljon végre ki a kezedből..ne nyomja már a súlya...és most vége..se szemcsék, se Pécs..se albérlet...hazaköltözöl...hiszen ezt akartad nem?- onnantól kezdve, hogy lassan 3 éve az első lezajlott hét után hazaértél a szeretteidhez...vége...csak szokd meg bazdmeg!!! nincs mit tenni...akkor kellet volna igazán szeretni, amikor még élhettél volna...vagy tán éltél is, csak semmi sem elég...soha semmi sem elég jó...fáj? csak szokd meg és élj...minden holnapban lehetőség lapul...élvezd, mert az élet is lepereg, nemcsak ez a 3 év!!! FF

szObahaNgulAt

...*0005*...belököd az ajtót..a túlfűtött lépcsőház radiátorán reklámújságok kavalkádja..semmi érdekes..ma sem...jó erősen benyomod a csengőnek álcázott világításkapcsolót és sietősre veszed a lépteket felfelé, mielőtt kialszik a fény...az elkerült ajtók mögül még sosem látott gyerekek zsibongása...a hangjukat már jól ismered, ahogy szaladnak lefelé reggel a lépcsőházban és az anyjuk elhaló hangon csendre inti őket..."füzesi Eszter, Andris" azt hiszem ez áll színes betűkkel az ajtajukon...aztán valami idős lakó ajtaja, akinek minimum hat zár van felerősítve az ajtó legkifürkészhetetlenebb szegleteire...csak 2 lépcsőforduló és eléred az első emeletet...még e jelentéktelen táv is elég hozzá, hogy a már kizipzározott kabátod alatt érezd, hogy kimelegedtél...kulcsért kezdesz matatni az éppen aktuális táska megszokott zsebében..megragadod- a felirattal felfelé...a bent lakók már némán tudják, hogy hazaértél...az ajtó félre nem érthetően megnyikordul és belépsz a még melegebb előtérbe...átcsörtetsz-közben megeresztve egy szijja-sztok-ot a laptopok mögött sejtett lányoknak..a szobád úgy találod ahogy előző hét közepén hagytad...ablaknyitás-a már gyér forgalom hűsítően beszűrődő zaja..lerakod a kajás táskát és a már sok kilómétert megélt laptopot..minél rövidebb idő alatt probálsz levenni minél több ruhát és csendben levegőhöz jutni...leülsz a székre, kissé szétnézel, elmerengsz a kistv-ben látott tükörképeden, majd kissé unottan kicsomagolod a nylonokba rejtett dobozokat és elrejted őket az ismerősen zümöggő hűtő középső fakkjának mélyére (az anno hónapokig bent szendergő zsírosedény alá)...felnyitod a legtetszetősebb dobozt és felmelegíted a tartalmát...a Beck's-es pohár és elmaradhatatlan bele valóként a Spar-narancsszörp is előkerül...benyomod a kis fekete dobozt és kissé elnehezült szívvel gondolsz vissza a buszút előtti percekre a kandalló melleti szobából, a saját igazi világodból, amelyet szépen, módszeresen lassú kegyetlenséggel felőröl a falinaptár egyre fogyó napjainak listája...vajon mi marad, ha mindkét világod elveszik a felszínen maradásért folytatott küzdelemben??? FF

buSz

...már szombaton érzed amikor estére jár..egy kicsit megmérgez...egy kis mélabúval árnyékolja be a hangulatod...próbálod kissé megerőltetni a szíved és lépni...egy mély lélegzet éshát: jólvan, volt ez így már rengetegszer...elhagyod az otthont, otthagyod Őt..de csak időleges ez a fajta hálátlanság, hisz pár hosszú nap elteltével visszatérsz életed naposabb és biztonságosabb oldalára...vasárnap...a nap is máshogyan virrad..a lényed teljesen átveszi a nap hangulatát..ez csak egy fél nap...nem teszel semmit...búcsúzkodsz..készülődsz..szöszmötölsz..nézel ki a fejedből és már kissé gyermekded módon várod a következő hétvégét...az órák észrevétlenül telnek..már nincs kedved belekezdeni semmibe...ez csak egy fél nap...a történések hátterében vészjóslóan beesteledik..a dühös szél erőszakosan zörgeti a szomszédod évek óta javításra szoruló nagykapuját...a hangok ismerősek, korántsem újkeletű zörejek...a kandallóban vidáman ropogó tűz melegéből szinte kedélyesen hangzanak, hiszen odabent vagy..ne félj fiú, itt nem bánthat senki...ide születtél, itt is nőttél fel..ide köt minden.. itt a helyed..itt nem bánthat senki...aztán lassacskán itt az idő... a nylon zacskók zörgése, az ételek illata...a feszült készülődés...vajon minden megvan?..időben odaérünk?...két kutyád izgatottan szaladgál az autó fényszórójának fényénél...a rozsdás kaput merevitő nagy kampó nehézkesen landol a kapu melleti kerítésoszlopon...az autó kigördül a hídra...10-15 perc néma zötykölődés a már unásig ismert panorámát kémlelve a párás ablaküvegbe törölt rés mögül...a házak, az udvarok, a kertek, néhány járókelő...mindennek ellenére mégis mindíg szolgál egyfajta újdonsággal...az autó megáll egy félreeső parkolóban, majd egy kifacsart mosoly...elhajt...átbaktatsz a peronra...az izgő-mozgó sokaság feszélyez..méregeted őket...már otthon lennél..ott messze..a meleg szobában...csend van...ahol vár az ágy, egy másik kilátás az ablakból..az érem másik oldala-a te érmedé...egy három éves érem a zsebedben a lakáskulcs mellett...már sokszor megkarcolta menet közben... a busz beáll a patka mögé...nagyobb, impozánsabb mint a rövidebb utat futó társai...a tömeg, mint esztelen borjak az etetést jelző csengőszó hallatára koncentrikus körökben egymás kitisztított lábbeliin taposva az ajtó fejek mögött sejtett sziluettje köré csoportosulnak...feljutsz...nem elsőnek persze, de bőven nem utoljára...már nem először csinálod...az idegenek bosszantó közelsége, az okafogyott furakodás a nyilvánvalóan elégséges ülőalkalmatosságért...mitsem érdekel már az egész..."Bocsi, foglalod?"...felteszed a hengerré gyűrt kabátod..az ujjában a fekete sál, a sapka azt hiszem a jobb zsebében...leülsz...telefont és fülhallgatót veszel elő, miközben felizzik a motor és életre kel egy más világ...utazol...az oszlopok, a fák, a kilóméterkövek, házak és táblák sötétben alig kivehető forgataga ez...lényed befogadja a zenét...csak arra figyelsz...ott vagy benne..hisz szereted, az egyik kedvenced az album...a kellemes meleg és az egybefüggő sötét elnyomja érzékeid...elalszol, de a zenét tisztán hallod, soha máskor ilyen tisztán...65 percig egyszerű a világ... FF