fÁj

...a napok fogynak..az élet kissé apadó medrében feszültséggel telve csordogál az ébredező fák árnyékot adó töveinél...estére jár...felébredsz egy minden tagod elnyűvő nap utáni kikényszerített pihenőből...a függöny félig elhúzva, fény már nem szűrődik a szobába...nincs mit enned, lassan zár a bolt...erőt veszel magadon és amilyen ruhadarab a kezed ügyébe akad a tv alatti kis szekrény ajtajáról lógva felveszed...pénztárca, táska, kulcs, teló és elindulsz...a város él, nem zsibong ugyan mint nappal, de így sokkal élvezhetőbb is...több az esti fény, a levegő tisztább- szinte frissítő (persze nem olyan mint otthon)...pont annyi ember van amennyi még nem zavar...ismerős sarkok, táblák, csatornafedelek, úthibák, boltok..egy két ismerős arc is elsétál...szinte minden négyzetméterhez fűződik egy emlék, egy bevésődött momentum, amit így a végén akaratlanul is előveszel, ami felnagyul..gyógyíthatatlan szentimentalizmusod teszi ezt vele...nem jó ez így...az emlékek és a képek, a terek, az utcák és az általuk gerjesztett hangulat rabja vagy...tán csak azért mert elveszted...kicsúszik a kezedből mint a homok...lepereg, hiába próbálod precízen zárni az öklöd, annál kétségbeesettebben és gyorsabban hullanak a szemcsék és a végén nem szorítasz semmit, csak az emlékét, ami akkor is gyönyörűnek hat, ha ezerszer is kívántad már, hogy hulljon végre ki a kezedből..ne nyomja már a súlya...és most vége..se szemcsék, se Pécs..se albérlet...hazaköltözöl...hiszen ezt akartad nem?- onnantól kezdve, hogy lassan 3 éve az első lezajlott hét után hazaértél a szeretteidhez...vége...csak szokd meg bazdmeg!!! nincs mit tenni...akkor kellet volna igazán szeretni, amikor még élhettél volna...vagy tán éltél is, csak semmi sem elég...soha semmi sem elég jó...fáj? csak szokd meg és élj...minden holnapban lehetőség lapul...élvezd, mert az élet is lepereg, nemcsak ez a 3 év!!! FF